tegnap magamról beszéltem, az én étvágyamról s, hogy még megis válogatom, hogy mit egyek, ugyanúgy mint sokan közülünk, ami normális is, hisz ezért is dolgozunk, többek között... hát ez a szegény nénike nem mondhatná ezt, legalábbis úgy láttom én, többször is. mikor ezt a képet készítettem, hosszú ideig ült itt a padon, a parkban és leste, hogy mikor jön egy lakó a tasak szeméttel a kezében. míg én figyeltem, két személyt fogott ki. mikor bedobták a kukába, ő odament, kihalászta a botjával, kotorászott benne, majd visszatette. az utolsó fekete zacskó kedvezett neki, illetve a nagy adag vlmi féle kolbász. végig törölgette az egészet majd jól elpakolta, aztán elindult tovább a pár csomagjával. ilyenkor az jut eszembe, hogy én mennyire is szoktam pazarolni, hagynám sokszor, hogy ott rohadjon a hűtőben a kaja, ha nem lenne mellettem Levi. lehetne erről filozofálni reggeltől reggelig, de a lényeg az, hogy következőkor kiviszem neki azt az adag ételt, ami pár nap múlva tönkremenne a hűtőbe vagy csak úgy bedobódna a szemétbe...
No comments:
Post a Comment